3. Fejezet - "Megfogom keseríteni az életed!"

"Van úgy, hogy valami nem úgy sül el, ahogy mi elterveztük. Van úgy, hogy az életünk a feje tetejére fordul, és ezt mi nem is vártuk. Van úgy, hogy olyan érzések lángolnak fel bennünk amelyekre nem is számítottunk. Ezek tanítanak meg minket arra, hogy nem tudni mit hoz a jövő. A jövő a legnagyobb titok." - TINI

- Menj az öltöződbe! - parancsolt rám, Hanna. Az öltözőm felé totyogtam némán, ahol lógott egy ruha. Sóhajtva magamra kaptam, majd felhúztam a fekete magassarkút ami hozzátartozott. Ma készítenek velem, és Jorgeval egy közös fotó sorozatot. Kiléptem az öltözőszobámból. Senkit se érdekeltem, hol ott most én vagyok a "főszereplő".
- Gyere már! - Hanna kedvesen, de mégis sietősen megragadta a karom, és a sminkesekhez húzott. A sminkesek annyi mindent raktak rám, mint amennyi Sofian van nap mint nap. Oké, ez kicsit gonosz volt. A hajamat kivasalták, és annyi hajlakkot raktak rá, hogy azt hittem megfulladok a szagától. De mikor megláttam magam a tükörben, elégedett voltam a látvánnyal. Egy bólintással jeleztem, Evienek, a sminkesnek, hogy jó munkát végzett.
- Jorge? - kérdeztem Hanna-t aki az "asszisztensem". Mr.Sañchez vette fel nekem. Nem lett volna szükségem "asszisztensre" de örülök, hogy van a közelemben, egy rokonszenves, velem egykorú lány.
- Már kész van. Menj! - mosolygott, majd elindultam a fotó tér felé. A fotós és Jorge már ott állt. Odalépkedtem, majd a fotós intett, hogy álljunk be. Jorge átkarolta a derekam, amitől kirázott a hideg. Nem irritációból, hanem mert furcsa volt.
- Muszáj ilyen közel lenniük egymáshoz? - rágta a körmeit Sofia.
- Ez a fotó sorozat kettőjükről szól. Nem állhatnak kilométerekre egymástól.  - szólalt meg a fotós rekedt hangon. Jorge szorosabban magához húzott, mikor kattant a kamera. Mosolyogtunk, nevetgéltünk, persze műn. Közben én azon gondolkoztam, hogy az álmom, amire eddig vágytam, és most megvalósulni látszik, hogy lehet ennyire mű? Ennyire fake? Ennyire megjátszott? Miközben ezen gondolkoztan hamar vége is lett. A fotós férfi megmutatott nekünk pár jól sikerült képet.

Mindenki megindult átöltözni, de én Jorgeval akartam beszélni.
- Jorge!
- Mondd! - fordult felém, majd beletúrt a hajába.
- Ezeknek a képeknek mi lesz a sorsa?
- Kirakják internetre, óriás plakátokat készítenek belőlük, meg ilyesmik. Gondolom a média majd igen csak felkapja majd ezt a fotó sorozatot. - már indult volna, de ismét elkaptam a karját.
- Miért? - vontam fel a szemöldököm. A karom még mindig gyengéden markolta az övét, amiatt úgy láttam zavarba jött. Feszülten elengedtem a karját és a szemébe néztem a választ várva.
- Én híres vagyok te pedig gyönyörű. Ki ne kombinálná ezt a két dolgot? - akaratlanul is elpirultam majd mosolyogva néztem a földet. Jorge is elpirult mikor eljutott a tudatáig, hogy kimondta amire gondolt, majd gyorsan eltűnt előlem. Ő most tényleg azt mondta, hogy gyönyörű vagyok? Jorge Blanco? Istenem, ha ezt Sofia megtudja képes lesz megtépni. E gondolatmenetem ellenére is mosolyogtam. Nem tudtam abbahagyni. Átvettem a saját ruhám, még mindig mosolyogva, majd beszálltam a limuzinba, amiben már Jorge és Sofi ott volt.
- Jorgenak ruhapróbája lesz. Mindenki vele megy? - nézett hátra a sofőr.
- Martinát tegye ki a háznál. Csak én megyek Jorgeval. - Sofia lenézően nézett a szemembe.
- Ami azt illeti, Miss.Carson az apja értesített, hogy beszélni akar magával.
- Rendben. - Sofia megforgatta világosbarna szemeit, Jorge pedig enyhén elmosolyodott. Sofia szállt ki először.
- Szia! - vigyorogtam, mikor kiszállt.
- Figyellek, Stoessel! - szúrósan nézett rám, de én még most is csak vigyorogtam.
- Változott a helyzet, Albert! Martina is velem jön. - szóllt Jorge a sofőrnek, mire nekem kikerekedtek a szemeim. - Persze csak ha akarsz. - beletúrt a tökéletes hajába, ami utána mégjobb lett, majd kacsintott egyet csábítóan. Mosolyogva bólogattam, jelezve a beleegyezésem. Nem tudom mi ütött Jorgeba, de azt még inkább nem tudom, hogy mi ütött belém! Itt ülök vele a limuzinba, és bámulom! Persze ez Jorgenak is szemet szúrt, és eléggé tetszett neki, így próbáltam abbahagyni. A kocsi megállt, mi pedig kiszálltunk. Elénk tárult egy hatalmas épület amire nagy betűvel ki volt, írva "Hollywood Star Fashion". Odajött hozzánk egy kábé Jorgeval egyidős lány. Vörös, göndör haja fel volt kötve, ami lobogott ide-oda.
- Jorge Blanco! - mosolygott a lány.
- Alison Greece! - mosolygott Jorge is, majd megölelték egymást.
- És te ki vagy? Jorge új barátnője? - fordult felém kedvesen mosolyogva Alison.
- Nem. - nevettem. - Martina Stoessel! Jorgeval duettezni fogunk egy albumon.
- Á, szóval énekesnő vagy? Énekelj!
- Talán majd máskor! - kuncogtam, majd elindultunk. Termek előtt haladtunk el, amiken nevek szerepeltek.: "Jennifer Lopez, Justin Bieber, Bella Thorne, Cameron Dallas" és még sorolhatnám. Majd elérkeztünk az ajtóhoz amin a "Jorge Blanco" név díszelgett. Besétáltunk majd ezer és ezer ruhát pillantottam meg. Alison beküldte Jorget egy próbafülkébe egy tucatnyi ruhával. Én egyszerűen csak ámultam a hatalmas terem láttán, amibe végtelen sok ruha ágaskodott a fogasokon. Volt itt minden! Amit Jorge valaha is viselt a fellépésein, sajtótájékoztatókon, műsorokban, díjátadókon, fotó sorozatokon. Elképzeltem, ahogy egyszer az én ruháim fognak díszelegni az ajtó mögött, amin a "Martina "Tini" Stoessel" név fog díszelegni. Egyszer... majd valamikor. Nagy út áll előttem! Még magam sem hiszem el, hogy mekkora. Egy igazi élmény, hogy Jorge elhozott ide. Már csak azt vettem észre, hogy Alison és Jorge elköszön egymástól.
- Szia Martina! Nagyon csöndben voltál. Unatoztál? - mosolygott Alison.
- Nem, dehogy. Csak ámulatba ejtett ez az egész.
- Talán egyszer majd neked is lesz egy ilyen termed. - kacsintott Alison, majd megsimogatta a hátam.
- Reménykedjünk. - nevettem, majd elbúcsúztam Alisontól. - Jorge. Köszönöm, hogy elhoztál! - mosolyogtam élénken, majd reflex szerűen megakartam ölelni, de eszembe jutott, hogy okosabb döntés lenne nem tenni, így elég hülyén nézhettem ki.
- Nincs mit. Élveztem a társoságod. - mosolyodott el, majd elindultunk az úgymond "közös házunkba". Nevetgélve léptünk be az ajtón, a kanapén pedig a dühös Sofia ülldögélt. Mikor meglátott minket szörnyen nagy ellenszenvet vélltem felfedezni az arcán, ami csak is felém irányult.
- Tini légyszi menj fel! - mosolygott Jorge, én pedig némán felmentem a szobámba. Hatalmas kiabálás csapta meg a fülem. Azután magassarkú kopogását hallottam, majd Sofia berontott a szobámba kisírt szemekkel. Csak ez mutatta a szomorúságát, mert az arcáról csak a düh jeleit tudtam felfedezni. Bambán bámultam.
- Te kis fruska! Elegem van már a képedből! Nem leszel sztár, és nem leszel Jorge barátnője sem, folfogtad? - ordibált Sofia, Jorge pedig mindezt az ajtóból figyelte, ami teljesen ki volt nyitva. - Megfogom keseríteni az életed! Nem fog az álmod valóra válni, Stoessel! - piros, kisírt szemeit mégtöbb könny hagyta el. Menni készült.
- Sofia, én - kezdtem volna bele a "mentségembe",mikor nem tettem semmit.
- Ne mondj semmit! - futott ki a házból. Most aztán megcsináltam a bajt. Ám nem tudom mivel...

2. Fejezet - Felkészültem Los Angelesre!

Utálom a repülőgépeket. A látványt imádom. Úgy vélem nincs olyan ember aki ne szeretné mikor egyszer csak a felhők eltakarják a felhő karcolókat, és látod, ahogy a felhők körbefonják a gépet. De mikor elkezdesz émelyegni, és természetesen minden repülőn van egy síró kisbaba, egy nagyszájú hat éves, egy tömzsi ember, aki már már beleszorul az ülésbe, vagy egy idegesítő öreg néni, aki előveszi az albumot amiben a gyereke, és az unokája képei díszeleg, ahogy ballag az óvodából, és iskolákból. És egy - a legfontosabb - dolgot kihagytam. Hogy miért ülök repülőn. Azért mert Mr.Sanchez és Brian - azaz Mr.Adams, mivel megtiltotta, hogy tegezzem, és egyátalán nem zavarja, hogy csak 29 éves. -  úgy gondolták fantasztikus lenne, ha a dalokat Buenos Aires helyett, Los Angelesbe vennénk fel. Hm.. Micsoda eget rengetően jó ötlet szivárgott ki e két ember fejéből, nemde? Itt kellett hagynom Mercedest is, - ,akivel amúgy indulás előtt könnyes búcsút vettem, a múltkori fesztivál ellenére - és anyáéktól még távolabb kerülünk egymástól. Tehát ez az út fenekestől felforgatta az életem! A dalokat felvenni nem kevés idő, és a véleményem szerint Jorge személyisége és akarata miatt még több időbe fog telni.
- Baj van Tini? Mindjárt leérkezünk addig bírd ki. - nézett fel a telefonjából a menedzserem, Mr.Sanchez.
- Jól vagyok. Kivéve, hogy akaratom ellenére visznek el a Föld másik felére.
- Tini.. Ezt már megtárgyaltuk. Érted van ez az egész.
- Nem. Azért csináljátok, hogy a cég társulhasson a Hollywood Records-al, és ezáltal nagyobb sikere, valamint hírneve legyen a Buenos Aires Starsnak! Egyáltalán minek kellett társulnom Jorgeval? - igen, tudom, hogy ezt már tényleg ezerszer átbeszéltem Sanchez úrral..
- Már megint magyarázzam el, Martina? Már láthattad, hogy Jorgenak mennyi rajongója van. Jorge által ők mind megismernek téged!
- De én nem akarom, hogy úgy ismerjen a világ, mint  "Jorge Blanco felfedezettje". Én.. egyszerűen Tini vagyok. És szeretném ha ez ugorna be az emberek fejébe, ha meglátnak, vagy ha meghallják a hangomat. De ha majd publikáljuk a dalaim, mindenki azt fogja mondani "Jorge Blanco és az a lány".
- Ez nem fog megtörténni, Martina. - vette fel a szemüvegét, amiben megjegyzem olyan mint a többi hamis menedzser. De tudom, hogy ő nem ilyen.. Eltávozott mellőlem mivel megcsörrent a mobil telefonja. Nem szeretem ha valaki használja a gépen az elektromos eszközeit. És ha turbulencia lesz? Mindegy is, remélem ez nem fog beteljesülni. Magamra maradtam, ezért körbenéztem. Furcsa módon Jorget most nem zaklatta egy lány sem, ehelyett inkább Ruggeroval szakadtak meg a nevetésbe, Sofia királyné pedig teljes koncentrációval reszelte fehérre festett körmeit. Ebben a pillanatban úgy éreztem magam, mint egy kiközösített,-stréber ötödikes. Jorge, Ruggero és Sofia sokkal hátrébb ültek, mivel a gép hátsó felén már négyes ülések helyezkedtek el, így hárman - meg persze Mr.Amads - gond nélkül elfértek. Mi Mr.Sanchez-zel legelöl ültünk, közel a pilóta fülkéhez. Mint említettem, úgy érzem magam mint egy kiközösített, stréber kislány. Hogy miért? A "fantasztikus négyes" annyira jól szórakozott együtt. Sofia, mint fő grácia teljesen megállná a helyét, Jorge és Ruggero pedig mint az osztály két "szív döglesztő" pasija, Mr.Adams, pedig a büszke, dicsekvő tanár. Én pedig mint egy magára hagyott matek mániás, akit egyáltalán nem érdekel a divat, hisz Sofia Versace ruhája mellett, olyan vagyok mint egy alvás hiányos láma. Furcsa hasonlataim vannak, de ez van. Lassan már tizenkét órája ülünk a repülőn, így már reménykedek, hogy hamarosan leszállunk. Mr.Sanchez is visszatért, ezért rákérdeztem;
- Mikor szállunk le?
- Hamarosan. - sóhajtva nyugtáztam magam, hogy mindjárt kinyújtózkodhatok. A hátam és a derekam már komolyan elzsibbadt, ezért elkezdtem mocorogni, egy kényelmesebb póz reményében. Halkan,-ismét felsóhajtottam, mivel már nem bírom sokáig ezt a semmittevést.
- Ha leszállunk.. jön értünk egy autó, ami majd elvisz téged Jorge házába, majd..
- Mi? Álljon meg egy percre! Mit keresnék én Jorge lakásába?
- Ne legyél tiszteletlen, Tini!
- Sajnálom, Mr.Sanchez, de kérem mondjon valamit!
- Ott fogsz lakni. - itt el se tudjátok képzelni mit éreztem. Mintha egy kést szúrtak volna a hátamba, az egész testem beleremegett. A hasam görcsbe rándult, és a torkomban lévő gombóc miatt még nyafogni se tudtam. Úgy néztem a menedzseremre, mint aki most közölte velem a halálom okát.
- Kérem tisztelt utasainkat, kapcsolják be ismét a biztonsági öveiket, megkezdjük a leszállást Los Angelesbe! - hallottam meg a női hangot, a hangos bemondóba. Egész út alatt be volt kapcsolva az övem - stréber módjára - felkészült voltam már a leszállásra.
- Ez azért nem a világ vége.
- De nekem igen, Mr.Sanchez! Engem ott nem látnak szívesen!
- Jorge egyedül lakik.
- Igazán mindegy.. Jorge ezt már tudja?
- Természetesen, Brian már tájékoztatta őt.
- Szerintem nem fog belenyugodni a helyzetbe. - vetettem gúnyos mosolyt az arcomra ami Jorge Mr.Adams és a menedzserem felé irányult. Szeretem, viszont néha túlhajt, mindig a maximumot várja el tőlem.. És értelem szerűen én sem vagyok robot, tehát nem tudom mindig a tökéletest nyújtani. Szép lassan megkezdődött a leszállás. Ez a látvány is csodaszép így az ablakhoz hajoltam, és onnan csodáltam, ahogy közelítünk a föld felé.. Mikor leszállt a gép a tömeg elkezdet vadul rohanni a kijáratok felé. Nagy nehezen kijutottam a repülőből - ,bár megjegyzem többen is rátapostak a lábamra. - majd megvártuk a limuzint ami elvisz minket Jorgeékhoz. Természetesen, Sofia pont ma Jorgenál fog aludni. De mondjuk ez nekem kapóra jött, mert így - remélem - Jorge nem fog velem foglalkozni. Amint kiléptünk a bőröndjeinkkel a hatalmas repülőtérről, riporterek sokasága tárult a szemeink elé. Jorge és Sofia aggódó tekintettel összenéztek, én meg csak álltam ott,
mint egy hülye. Nem tehettünk mást, elindultunk. Az önműködő ajtó kinyílt, a limuzin már ott állt, mellette a testőrök, mi, legalábbis én, csak kapkodtam a fejem. Nem tudtam, hogy ilyenkor mit kell tenni. Válaszolni a személyesebbnél személyesebb kérdésekre, vagy sétáljak tovább? Csak álltam ott, kétségbe esetten. Sofia megmarkolta a karomat és a limuzinhoz húzott, amibe szó szerint beestem.
- Máskor ne bámészkodj, hanem szedd a lábad! - förmedt rám Sofia, bár bevallom, lehet jogosan.
- Sajnálom, de nem tudtam ilyenkor mit kell tenni..
- Hagyd Sofia, így is elég baj, hogy hozzám költözik... - sóhajtott fel Jorge.
- Nem önszántamból költözök oda, hidd el! - vágtam be a sértődöttet, majd lehúztam a fekete limuzin ablakát. A fejemet kidugtam,

hogy megcsodálhassam Los Angeles utcáit. A nap már kezdett lemenni, emiatt a pálmafák kontúrjait lehetett látni. A part mellett mentünk el, ami szintén csodálatos. A lemenő nap fénye csillogott a vizen és a hullámokon. Megálltunk, amiből kikövetkeztettem, hogy megjöttünk. Unottan kiszálltam a kocsiból, de mikor megpillantottam a mexicói ördögfajzat házát elállt a lelégzetem, - ,nah jó, nem leszek bunkó, hisz csak befogadott - csodás volt! A part mellett helyezkedett el, egy magaslaton. A fehér lakás mellett volt egy dizájnos medence volt, ami szinte hívott fürdeni, - bár szerintem, én majd a tenger mellett fogok dönteni - minden szobából nyílt, egy egy terasz ami szépen be volt rendezve székekkel és asztalokkal. A sofőr mellém rakta a koffereim, amiket megmarkoltam, és bevittem a lakásba. Te jó ég! Minden egyes helységbe eláll az ember lélegzete! A nappali egyszerűen tökéletes volt. Egybe volt nyitva a konyhával, ami nagyon jól nézett ki. Csak ámultam, amikor Jorge megszólított;
- Menj fel a lépcsőn. A második ajtóból nyílik a te szobád. - üllt le fáradtan a fotelba.
- Köszönöm. - húztam mosolyra a szám, majd a lépcső felé vettem az irányt. Jorge utasítására benyitottam a második ajtó mögötti szobába, ami egy ideig az "enyém" lesz. Mondanom sem kell megint tátva maradt a szám. Elhajítottam a bőröndöm, az utazótáskámat pedig ledobtam a hatalmas franciaágyra, és kimentem a teraszra. Az a kilátás! Mesébe illő! A fények halványan világítottak, a hullámok hangja pedig szabadság érzettel töltött el. Erről a nézőpontról nézve talán elleszek itt. Mondom talán! Jobban körülnéztem a szobába, és minden pillanatban egyre jobban tetszett. Az ágyam mellett volt egy szintetizátor amit hatalmas plusz pont. Magammal hoztam a gitárom is, amit becsúsztattam az ágy alá.
- Majd ha menni szeretnél,
 Messze, messze
 Utánad a szél,
 Tűz van benne,
 Ez táplálja a szíved,
 Ez a külső örök! - miközben kipakoltam a bőröndömből a fiókomba, elkezdtem dudorászni a Siempre Brilliást, ami az egyetlen dalom, ami eddig publikálva van. Biztos ti is szoktatok halkan dudorászni pakolás, vagy takarítás közben.
Miután végeztem a kipakolással, lefürödtem majd felvettem egy hálóinget, majd úgy döntöttem kipróbálom az új szintetizátorom. Leütöttem az első hangot, ami édesen szólalt meg. Az első hang után jött a többi a Siempre Brilliás kottája alapján. Felkészültem Los Angelesre!